Elsősorban értékelik a stabilitást, főleg az orosz-ukrán háború kapcsán kialakult helyzetben, hiszen nagyon sok orosz nemzetiségű is él Kazahsztánban. Ők is azt az álláspontot képviselik, hogy ki akarnak maradni ebből a háborúból, semlegesek. Elítélik Oroszország lépését, de mivel a legnagyobb és legerősebb szomszédjuk, tartanak attól, hogy eszkalálódik a helyzet, és belekeverednek a konfliktusba. A stabilitást és a békét tehát nagyon akarják. A másik nagyon fontos dolog a gazdasági prioritások. A gazdasági fejlődés 1992, a függetlenség óta folyamatos volt.
A leggazdagabb ország lettek Közép-Ázsiában, köszönhetően a kőolajnak, földgáznak, ásványi anyagoknak
– de kézzelfogható volt nem csak az elit, a felső réteg, hanem az alsó réteg számára is egy megélhetési stabilitás, egy fejlődés. Szeretnék, ha ez tovább folytatódna. A stabilitás és a gazdasági fejlődés kéz a kézben járnak.
Sokszor kritizálják, lenézik a magyar-türk, ezen belül a magyar-kazah együttműködést. Mik azok a területek, ahol eredményeket értünk el, mi a tartalma, a lényege ennek az együttműködésnek?
A türk államok egy erős szövetség. Én nagyon örülök, hogy megfigyelői státusszal Magyarország is benne van ebben a szövetségben. A nemzetközi szervezeteknél képviseljük egymást, támogatjuk egymás álláspontját, egymás jelöltjeit a nemzetközi szervezetekben. Gazdasági téren ez több egy racionális, üzleti alapú vállalkozásnál, amelyben centre, forintra kiszámolom, megéri-e barátoknak lennünk – ha megéri, barátok vagyunk; ha nem, akkor pedig nem vagyunk azok. A türk államok együttműködése ezen túlmutat. Segítik egymást nem üzleti alapon is. A mai, elanyagiasodott világban ez nagyon nagy érték. A türk államoknak erős kiegyenlítő szerepük lesz Dél-Európában és Közép-Ázsiában is. Azt gondolom,
a lehető legjobb lépés volt, hogy Magyarország csatlakozott a türk államok közösségéhez.
A végére egy személyes kérdés. Azon igen kevés magyar közé tartozik, akik beszélnek kazahul. Honnan ez a szerelem Kazahsztán felé?
Minden magyar gyermek olvasott könyveket Julianus baráttól, Vámbéry Ármintól, Kőrösi Csoma Sándortól. Gyerekként én is olvastam a nagy utazók könyveit. Én nagykunsági származású, karcagi vagyok. Gyerekkoromban és középiskolában is tanultam, hogy a kunok Közép-Ázsiából jöttek, török nyelvű nép. Amikor Kazahsztán függetlenné vált, nyílt egy lehetőség arra, hogy egy, még a Szovjetunió idejében kötött államközi szerződés keretében húsz kazah diák tanulhasson Magyarországon, és húsz magyar diák Kazahsztánban. Én egyetemistaként megpályáztam ezt az ösztöndíjat, és én voltam az egyetlen akkor, aki Almatiban tanultam. Ez egy óriási élmény, én bejártam Közép-Ázsiát, összes országát személyesen ismerem. Egy fiatalkori egyetemista kalandnak indult ez az egész, de annál sokkal több. A magyarságnak, Magyarországnak meg kell vetnie a lábát ebben a régióban is, ahogy a világ összes régiójában. Mindenhol kell hídfőállásoknak lenniük. A keleti nyitást sokan lenézik. Ez a gyarmatosító politikából adódik: hogy a másik kultúrája, akinek a gazdasága nem olyan jól megy, az nem olyan erős és nem olyan jó, mint a miénk. És ezen kívül azt is megmondhatjuk, hogy kinek jó a demokráciája, kik élnek jól, régen azt is megmondták, melyik vallás jó és melyik nem.
Ez egy 19. századi, meghaladott álláspont.
A magyarságnak akkor van jövője, ha minden régióban megtalálja és kiépíti a hídfőállásait.
Nyitóképen: Asztana látképe (AFP - Calle Montes / Photononstop / Photononstop via AFP)